Legjobb Történetek
Kucsera Gábor lesz a Beköltözve vendége a pénteken megjelenő részben. Az adás előzeteséből kiderül, hogy Hajdú Péter egyebek mellett a drogbotrányáról kérdezte a visszavonult sportolót, valamint zátonyra futott házasságáról is beszéltek. Tápai Szabinával tavaly februárban jelentették be, hogy hónapok óta külön élnek. Jogilag a mai napig házasok, mivel hivatalosan még nem váltak…
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette az Európa-bajnoki keretét. Az olasz tréner arról beszélt, hogy a keretek létszámának bővítése 23-ról 26 játékosra elsősorban a nagy csapatok számára előny. Példaként hozta fel, hogy a csoportrivális németeknek 15 olyan játékosa volt, aki a Bajnokok Ligája elődöntőjében szerepelt. Megjegyezte, a franciák…
A Blikk információi szerint hétfőn a fővárosba érkezett Blake Lively és férje, Ryan Reynolds, valamint négy gyermekük, hogy Reynolds leforgathassa a legújabb filmjét, ami jelen esetben a MayDay című hidegháború akciófilm lesz. A család a korábbi, hasonló esetekből kiindulva talán sosem fog majd felbukkanni az utcán, hiszen a magánéletüket szorosan…
A modern korban egyre kevesebbet írunk kézzel, ugyanis sokkal gyorsabb és hatékonyabb a telefonba pötyögni, vagy a klaviatúrán jegyzetelni. Egy új kutatás szerint azonban ha tollat ragadunk, az segíthet a kreativitás és a gondolkodás fejlesztésében, írja az IFLScience. Ahogy a világ egyre inkább a digitális megoldások felé mozdult, sok iskola…
A Mol Magyarország legértékesebb, több lábon álló vállalatává vált – mondta a miniszterelnök kedden Tiszaújvárosban, a Mol Poliol Komplexum átadóján. Orbán Viktor azt mondta: a Mol ugyanazt az utat járja be, mint magyar gazdaság, hiszen 20 évvel ezelőtt a cég tevékenységi köre „egyfelfüggesztésű” volt, csak kőolaj-kereskedelemmel foglalkozott, majd a cég régiós…
Hétfőn elhagyta Iránt a nyolcévnyi börtönre (ebből öt év letöltendőre) pénzbírságra, illetve ostorozásra ítélt filmrendező, Mohammad Raszulof, akinek a legutóbbi filmje is szerepel a kedden kezdődő cannes-i filmfesztiválon, és akit szintén Cannes-ba várnak – írja az ügyvédje nyomán az MTI. A filmes az Instagramon közzétett bejegyzésében, behavazott hegyek között mondott…
Választásaink
A magyar cégek 90 százaléka emelte, vagy tervezi emelni idén a béreket. Háromnegyedük minden dolgozójának emeli a fizetését – derül ki a Rewin kutatásából. Az áprilisban végzett, közép- és nagyvállalatok vezetőinek megkérdezésével járó felmérés adatai szerint a béremelést adó cégek kétharmada ugyanakkor csupán 5–10% közötti bérfejlesztést tud végrehajtani, ami jóval…
A szerkesztő választása
Minden hír
Május 21-től a Dűne: Második rész is elérhetővé válik a streaming-szolgáltató kínálatában – derül ki az HBO sajtóközleményéből. A nagyszabású film Frank Herbert Dűne című, elismert bestsellerének adaptációját folytatja visszatérő és új sztárokkal, többek közt az Oscar-jelölt Timothée Chalamet-vel, Zendayával, Rebecca Fergusonnal, az Oscar-jelölt Josh Brolinnal, az Oscar-jelölt Austin Butlerrel, az Oscar-jelölt Florence Pugh-val, Dave Bautistával, az…
Tavaly májusban az Apple és a Google bejelentette, hogy közösen dolgoznak majd egy iparági sztenderd megalkotásán, amelynek célja, hogy figyelmeztesse a felhasználókat, ha nem kívánt eszközzel követik a mozgásukat. Egy évvel később, most hétfőn az Apple és a Google bejelentette, hogy az iPhone és Android felhasználóknál is sikerült megoldani a figyelmeztetést,…
Gazdag Tibor 4287 epizódon keresztül alakította a Jóban Rosszban dr. Pongrácz Péter főorvost, egészen a teleregény 2022-es befejezéséig. A színész azóta is színházban játszik, de emellett kénytelen volt mellékállást vállalni: testvérei villamossági vállalkozásánál dolgozik. Kontroller vagyok, ami többek között azt jelenti, hogy az apró-cseprő dolgokat felügyelem, például azt, hogy a…
Kardszárnyú delfinek süllyesztettek el a hétvégén egy 15 méter hosszú jachtot a Gibraltári-szorosban – írja az MTI a spanyol média beszámolói alapján. Az Alborán Cognac elnevezésű hajó fedélzetén tartózkodó kétfős legénység vasárnap reggel tompa ütéseket hallott a hajótest felől, majd észlelték, hogy a kormánylapát megsérült. Az El País spanyol napilap…
A fővárosiak a 18. percben megszerezhették volna a vezetést, de az ex-szombathelyi Tóth Milán kihagyta az ellene elkövetett szabálytalanság miatt megítélt tizenegyest. Bő tíz perccel később aztán az ősszel még a Haladásban játszó Doktorics Áron lövése után már előnyben voltak az angyalföldiek, akik ezt a lefújásig meg is őrizték. Sikerével…
Valótlan tartalmú, de legalábbis a kivitelezői szerződésnek nem megfelelő úgynevezett készre jelentési dokumentumok alapján vehette át az állam 2021 végén Mészáros Lőrinc cégétől a GSM-R vasúti fejlesztés optikai hálózatát több szakaszon is – a Szabad Európa szerint legalábbis erre utalnak a birtokukba jutott, illetve kiperelt dokumentumok és a részben nyilvánosan…
Szabálysértőnek találták Harry herceg és Meghan Markle alapítványát, így nem gyűjthetnek adományokat
Harry herceg és Meghan Markle Archewell nevű jótékonysági szervezetét szabálysértőnek nyilvánították, és elrendelték, hogy átmenetileg szüntessenek be minden pénzmozgást. Ez azt jelenti, hogy nem gyűjthetnek adományokat, a meglévő támogatásokat nem folyósíthatják, és semmi másra sem költhetnek az alapítvány pénzéből. Erről a kaliforniai főügyész tájékoztatta a sussexi hercegi párt, írta meg…
Álomszerűen kezdett a Liverpool, hiszen 61 másodperc után már vezetett a Villa Parkban, egy jobb oldali beadást Emiliano Martínez kapus nagyon ügyetlenül a saját kapujába ejtett (0-1). A 37 éves világbajnok kapus ezzel negatív rekordot ért el, a Premier League 1992-93-as elrajtolása óta harmadszor vétett öngólt, erre senki sem volt…