Böngészés: Gazdaság
Április végén egyik pillanatról a másikra elérhetetlenné vált az Országos Bírósági Hivatal (OBH) által üzemeltetett cégbetekintő, az elektronikus ügyintézési portál…
„Jellemzően az ingatlan vízparttól, illetve fővárostól való távolsága a két legmeghatározóbb tényező egy nyaraló árának alakulása során,” – összegezte a…
A következő három évben csaknem 20 milliárd forint felhasználásával 25-30 új munkásszálló kialakítása indulhat el kormányzati támogatással. Az új szállásokon…
Az EU beleegyezik, hogy a befagyasztott orosz vagyonból származó bevételeket 90 százalékban Ukrajna védelmi szükségleteire fordítsák. Ezt Olaf Scholz német kancellár közölte…
A sokáig hazánkban gyártott kisautó ikonikussá vált Magyarországon. A típus az első széria óta – a Suzuki szerint – negyedik…
Hónapokig tartó huzavona után április 20-án az amerikai Kongresszus alsóháza, a Képviselőház jóváhagyta az Ukrajnának szánt 60,8 milliárd dolláros támogatási…
Tavaly a növényi olajok még az élelmiszerárstop ellenére is Magyarországon drágultak a legjobban az Európai Unióban. A Központi Statisztikai Hivatal…
A GKID és a Mastercard friss Digitális Kereskedelmi Körképében publikált adatok alapján a magyar e-kereskedelmi piacon működő webáruházak által kiszolgált…
Éder Tamás, a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének (FÉSZ) elnöke az RTL reggeli műsorában arról beszélt, hogy sokszor az állami beavatkozások okoznak…
Május 6-ával egy új korszak kezdődött a gyógyszertárak életében. A fiókgyógyszertárakban immár nem lesz kötelező gyógyszerész jelenléte, a munkát távfelügyeletben…