![](https://i2.wp.com/s.24.hu/app/uploads/2024/05/ensz-e1715399006642-1024x576_wm.jpg?w=1200&resize=1200,0&ssl=1)
Az ENSZ-közgyűlés megszavazta azt az arab-palesztin határozattervezetet, amely új jogokat biztosít a palesztinoknak a világszervezetben.
A tervezet jóváhagyása 143 igennel, 9 nemmel és 25 tartózkodással a 193 tagország képviselőiből álló testületben gyakorlatilag annak a kifejeződése, hogy a tagországok támogatják a palesztinok azon törekvését, hogy egyszer elnyerjék a teljes jogú ENSZ-tagságot, ami elvezethet államiságukhoz is. Az elfogadott határozat nem adja meg a teljes jogú tagságot a palesztinoknak, csak azt ismeri el, hogy jogosultak ezt megkapni, és leszögezi, hogy „minél előbb meg is kell azt kapniuk.”
Ezen kívül a közgyűlés azt javasolta a Biztonsági Tanácsnak, hogy „kedvező kimenetellel vizsgálja felül korábbi döntését”, amelyben az Egyesült Államok vétójával elutasította a palesztin állam elismerését.
Békét és szabadságot akarunk
– jelentette ki a közgyűlésben Rijád Manszúr palesztin ENSZ-nagykövet.
Ameddig önök közül sokan zsidógyűlölők, addig nem igazán törődnek azzal, hogy a palesztinok nem békeszeretők
– jelentette ki Manszúr után felszólalva Gilád Erdan, Izrael állandó ENSZ-képviselője. „Szégyelljék magukat! A világszervezet legnagyobb testülete »a korunk Hitlere« vezette palesztin terrorállam létesítésének küszöbén áll” – tette hozzá a Hamász terrorszervezetre utalva. „Megnyitották az ENSZ-t a modern nácik és a népirtó dzsihadisták előtt, akik egy iszlamista államot akarnak létesíteni Izrael egész területén, és meg akarnak gyilkolni minden zsidó férfit, nőt és gyermeket” – hangoztatta Erdan.
Az elfogadott közgyűlési határozat révén a palesztinok 2024 szeptemberétől bizonyos pótlólagos jogokhoz és privilégiumokhoz jutnak, így helyet kapnak az ENSZ-tagok között a közgyűlés termében, de továbbra sincs szavazati joguk a testületben. A szavazás után Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke közleményben hangsúlyozta, hogy „Palesztina továbbra is kitart a teljes jogú ENSZ-tagság elérése mellett. ” (MTI)