Egy labdarúgó-világbajnokság kapcsán szinte mindig felbukkannak régi hőstörténetek, egykori érdekes sztorik, és persze a magyar kapcsolatok is. Miközben 13 afrikai országban is dolgoztak magyar szövetségi kapitányok, olyan legendák értek el sikereket, mint a kontinenstornát nyert Titkos Pál (Egyiptom), Csanádi Ferenc (Kongói Demokratikus Köztársaság) vagy Ember József (Ghána), addig az idei vébé meglepetéscsapata, Marokkó ebből a szempontból szűz területnek számít. De csak a válogatott szinten, mert a klubfutballban más a helyzet.
Az időben legkorábbi híradás arról tudósít, hogy 1929-ben a legjobb marokkói csapatban, a Marrákesben három magyar játékos is helyet kapott: Eger kapus, a balhátvéd Weisz és a jobbszélső Varga – olvasható a Dénes Tamás, Peterdi Pál, Rochy Zoltán és Selmeci József által írt Kalandozó magyar labdarúgók című könyvben, de ennél többet nem sikerült megtudni a trióról.
Az első magyar edző a török Besiktasnál 1925 és 1935 között tíz éven át dolgozó Singer Samu volt, de sok konkrétum nem maradt fenn a marokkói ténykedéséről (egy meccs erejéig állítólag ugandai szövetségi kapitány is volt).
Ismerős név Casablancából
Nem úgy Zsigmond Vilmosról. A név mindenki számára ismerős lehet, de nem a magyar származású amerikai Oscar-díjas operatőrről, hanem az édesapjáról van szó. A szegedi REAC-ban kezdő kapus szerepelt a Makkabi Brnóban, játszott Olaszországban (Reggiana, Lecco), Svájcban (Locarno, Wintherthur, Luzern), a francia Racing Paris csapatában – és 1937-39 között a marokkói USM Casablancában.
„Mindig vitt magával, két évig vele éltem Marokkóban, amikor a Casablancánál edzősködött. Ha jól emlékszem, 1937 körül lehetett, és a második világháború kitöréséig dolgozott a klubnál” – nyilatkozta a világhírű operatőr a Nemzeti Sportnak 2015 júniusában.
Ezt erősítette meg a sportnapilap 1938. január 10-i száma is, amelyben a Kispest gibraltári és észak-afrikai turnéjáról írtak, megemlítve, hogy „csatlakozott hozzánk Zsigmond Vilmos, a Szeged volt edzője, aki most az USM-nek (Marokkó bajnokcsapata) az edzője.”
1939 szeptemberében Marokkóból Luzernba szerződött edzőnek, ahol rasszalapú megközelítésben beszélt a futballról.
Egyetlen akadálya a fejlődésnek, hogy a színes játékosok csak bizonyos arányszám szerint játszhatnak a csapatokban. Az arab és néger fajta nagyon alkalmas a futballra… Kár, hogy nem lehet korlátlan számban felszínre hozni a színes futballistákat. Hónapok alatt elárasztanák Franciaországot
– írta az akkori Nemzeti Sport.
1940-ben hazatért Szegedre, de 1944 januárjában távozott az Újszeged TC éléről és visszatért Casablancába.
Edzőből vendéglős
Nagy Gyula szintén Casablancában (1957) és Agadirban dolgozott (1967-69), amikor a magyar válogatott 1969 februárjában Casablancában 4-1-re verte Marokkót, akkor a Népsport ki is emelte, hogy a Zugló, majd pedig a Vasas egykori játékosa meglátogatta a válogatottat.
A lap 1969. március 6-i számában külön anyagot is írt „Új nemzedék segíti a marokkói labdarúgás fejlődését” címmel, amelyben Ahmed Antafit, a marokkói szövetség elnöke „nagy szeretettel beszélt a magyar Zsigmond edzőről, az egykori kapusról, aki remek oktatói munkát végzett, sok játékost nevelt, az első korszerűen dolgozó edzők közé tartozott. Marokkóban jelenleg két francia s egy magyar származású edző dolgozik, az utóbbi Nagy Gyula, a Zugló és a Vasas volt jobbszélsője” – írta a lap, hozzátéve, hogy Antafit már a megérkezéskor arra kérte Hegyi Gyulát, az MLSZ elnökét, hogy szeretné, ha két magyar edzőt küldenének még az országába.
A Csongrád megyei Hírlap 1968 decemberében már azt írta róla, hogy ugyan edzőként került az országba, de Agadirban letelepedve vendéglőt is nyitott.
Balogh László itthon előbb a Bp. Honvédnél Kispéter Mihály segítőtársa volt, de a hetvenes évek elején dolgozott kétszer a székesfehérvári MÁV Előrénél is. Afrikában a nevét inkább Tunéziában ismerték, ahol a hatvanas évek végén szövetségi edzőként segített a nemzeti csapatnál, de dolgozott az algériai WA Tlemcen csapatánál is, végül 1970-72-ben a marokkói WAC Casablanca kispadján ült.
Akit visszasírnak Marokkóba
Vele egy időszakban dolgozott egy nagyobb név is az észak-afrikai országban: idősebb Orosz Pál, az FTC egykori VVK-győztes játékosa, a TF adjunktusa (az FTC Labdarúgó Zrt. jelenlegi vezérigazgatójának édesapja). A római olimpián bronzérmes válogatott fedezete a Ferencvárossal kétszer volt bajnok és tagja volt az 1965-ben Vásárvárosok Kupáját nyert együttesnek is. A Fradi örökös bajnoka kétszer edzősködött, mindkétszer Marokkóban.
Előbb 1970–1973 között az el-Dzsadidi (DHJ, azaz Difaa Hassani d’El Jadida), majd 1979–1982 között a Raja Casablanca edzője volt. Már az első korszaka nagyszerűen alakult, a korszerűbb edzésmunka eredményeként az 1970-71-es bajnokság végére a DHJ a 6. helyre jött fel, a kupában pedig a legjobb négy közé jutott és az év edzője lett.
A választás senkit sem lep meg. A királyságban dolgozó külföldi edzők közül az egyetlen, aki eddig eredményt ért el
– lelkendezett egy marokkói lap.
„Pedig a magyar szakemberen kezdetben csak mosolyogtak, a nyilatkozatai miatt beképzeltnek tartották” – írta róla 1972. január 27-én a Népsport. Az 1971-72-es bajnokságban 11 forduló után az élen állt a csapat.
Mindezt valóban kicsinek tűnő változásokkal érte el: növelte az edzésszámot, heti három helyett – hétfő kivételével – mindennap megdolgoztatta őket, és hétvégén is együtt tartotta a játékosokat.
„1975-ben az ottani válogatott irányításával is megbíztak volna, de az akkori MLSZ- vezetéstől nem kaptam rá engedélyt. Az új elnökségtől azonban minden további nélkül igen” – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek 1982.február 24-én, amikor két és fél év után hazatért.
Ezúttal a Raja Casablanca volt a célállomás, amely éppen csak bennmaradt az élvonalban, ám Orosszal a következő idényben a harmadik helyen végzett. A szakember akkor távozott, amikor csapata ugyan a tizenharmadik fordulóig veretlenül az első helyen állt,
Akik legutóbb próbálkoztak
Az 1929. május 14-én született Lőcsey Ferenc éppen Marokkóban fejezte be pályafutását. A szakember játékosként ugyan nem futott be nagy karriert – többek között olyan csapatokban szerepelt, mint a Hubertus Tölténygyár vagy a Budapesti Lokomotív, azaz a BVSC –, de edzőként algériai és tunéziai bajnoki címmel is büszkélkedett (hogy aztán a kaotikus korszakból fennmaradó források mennyire igazak, ki tudja?), 1982-84-ben pedig az Olympique Club de Khouribga csapatánál dolgozott.
A magyar szakemberek közül legutóbb Zalai László dolgozott Marokkóban, de ennek is már 36 éve. Az 1929-ben, Békéscsabán, Zsíros András néven született szakember 1958-ban került ki Hollandiába, ahol a Maastrichtben futballozott, majd Spanyolországban az Almeria csapatát erősítette játékosként.
1964-ben a kölni főiskolán szerzett edzői diplomát, 1965-től 1978-ig olyan holland csapatoknál tevékenykedett, mint a Heerenven vagy a PEC Zwolle. Ha hinni lehet az internetes forrásoknak, akkor 1983 és 1986 között a marokkói KAC Kenitrát vezette, egyszer egészen az ezüstéremig. Hazatérve a Békéscsaba NB I-es csapatát is irányította.
Ahol a futball esze és szíve találkozik!
Válogatott írások a legjobbaktól.
Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért.
Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!
Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.
Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.
KIPRÓBÁLOM!
