Szörnyű szomorúságot keltett kilencven éve idehaza, hogy a Közép-európai Kupában a Juventus hatot – összesítésben tízet – hintett az Újpestnek. A fejlesztés túl jól sikerült – mondták honfitársaink, mert az 1920-as években magyar kivándorlók serege alapozta meg az olasz futballt. A Juventus hatosát (tízesét) követő 1933/34-es évadban a Serie A tizennyolc csapatából tizenkettőnek magyar edzője volt.
Már az odavágó sem ígért sokat, sőt: a Juventus a Hungária úton úgy nyert 4-2-re az Újpest elleni KK-mérkőzésen, hogy 4-0-ra is vezetett. Azért rendezték a meccset az MTK-pályán, mert azt 1933 nyara előtt már többször füvesítették, a Megyeri úton a pázsitra még várni kellett. A kék-fehér sporttelepen – a korabeli beszámolók szerint – „a sötétség uralkodott”, ez azonban arra vonatkozott, hogy a találkozó vége felé szürkületbe borult a környék.
Habár a Sporthírlap azt is megjegyezte:
Iram, igyekezet kétségtelenül volt az Újpest játékában. De intelligencia kevéske.
A visszavágót nagyon várták Torinóban. A városi stadiont ugyanis azon a napon, 1933. június 29-én avatták, és ki másról nevezték volna el, mint Benito Mussoliniről. Egy évvel korábban a Duce még úgy vélte: „Az antiszemitizmus nem létezik Olaszországban, az olasz zsidók mindig derék állampolgárokként viselkedtek, és mint katonák bátran küzdöttek.” Ám 1938-ban már „a rasszista tudósok kiáltványaként” emlegetett cikk jelent meg Fasizmus és faji problémák címmel a rezsim lapjában, az Il Giornale d’Italiában.
Az olasz csapataival háromszoros bajnok Weisz Árpádnak menekülnie kellett, pedig például az Internazionalénál (Ambrosianánál) 1926-tól 1936-ig kizárólag magyar edzők munkálkodtak – Weisszel együtt –, ahogyan a Fiorentinánál is csupán két olyan évad volt 1926 és 1934 között, amelyben ne magyar tréner dirigálta volna a firenzei együttest.
Az Alba Roma elleni bajnoki döntőt 7-1-re és 5-0-ra nyerte meg a mezőnyből kiemelkedő alakulat. A csúcstalálkozók alkalmával Viola játékosedzővé lépett elő, mert Károly Jenő szezon közben szívinfarktusban elhunyt.
A Juve első aranykora a harmincas évek elején kezdődött, a csapat 1931 és 1935 között szériában öt bajnoki elsőséget szerzett, és kilenc labdarúgót delegált az 1934-ben világbajnok olasz válogatott keretébe. (Hét játékos pályára is lépett a vb-n.)
Ám az Újpest sem volt piskóta: 1933-ban megnyerte a magyar bajnokságot, három évvel korábban elhódította az európai Bajnokok Tornájának serlegét. Ám a Pesti Hírlap azt jelentette Torinóból: „Gyenge az újpesti csapat, kondíciója leromlott a bajnoki és túramérkőzések sorozatában.”
Pechjük is volt a liláknak. A Ricsinek becézett Avar István mindjárt az első percben megsérült, és fájós lábával csak bicegett másfél órán át, igaz, 3-1-es Juventus-vezetésnél sajgó bokával is szépített.
Akkor még azt lehetett hinni: fordulat következhet. Mert ugyancsak 3-1-nél Szűcs György elbuktatta Luis Montit, aki felugrott, és teljes erőből arcul ütötte a magyar centerhalfot. A 19-szeres válogatott, utóbb a New York Hakoah és a Brooklyn Hakoah csapatában is futballozó Sternberg László mindjárt Montira rontott, de társai lefogták, az Esti Kurírban „dühöngő argentinnak” nevezett Montit pedig kiállította Bohumil Zenisek csehszlovák játékvezető. Csakhogy a pályáról leküldött futballista nem akart lemenni, kitört a botrány az ünnepre készülő Mussoliniben.
