Két merész klubvezetői döntésnek köszönhetően lett emlékezetes ez az idény az angol másodosztályban: az egyik még évekkel ezelőtt született, amikor egy zöldfülű, alig 35 éves edzőt bíztak meg azzal, hogy vezesse az Ipswich csapatát, a másik pedig tavaly ősszel, amikor az addig remekül szereplő Birmingham úgy érezte, szintet kell lépniük, és kinevezték Wayne Rooney-t vezetőedzőnek.
Ez a két, homlokegyenest különböző előjelű történés olyan horderejű lett, hogy még évek múlva is emlegetni fogjuk őket – ezt leszámítva viszont kis túlzással minden a papírforma szerint zajlott idén a Championshipben. Az ugyanis kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy a három friss kieső ezúttal erős csapattal vág neki az idénynek, és a papírformát felrúgó Ipswich bravúrja akadályozta csak meg, hogy mindhárman egyből visszajuthassanak.
Tavaly nyári beharangozónkban úgy fogalmaztunk, hogy „nem a szokásos jojócsapatok estek ki a Premier League-ből, hanem évek óta stabilan az élvonalban szereplő, masszív együttesek”, és ezt szépen igazolta is mindhárom csapat: a bajnok Leicester sokáig még pontrekordra is esélyesnek tűnt, csak az idény utolsó harmadában torpant meg kicsit, míg a Leeds és a Southampton nyögvenyelős kezdés után stabilizálta a formáját, és végig a közvetlen élmezőnyhöz tartoztak, csak a végén az Ipswich bírta jobban a lépést, és így az övé lett a másik egyenes feljutó hely, míg a másik két csapat a rájátszásban vigasztalódhat.
A győztesek
Igaz az is, hogy az Ipswich jó szereplése nem a semmiből jött: beharangozónkban úgy véltük, hogy „még a top hatba jutás sem lenne váratlan”, de azért erre a teljesítményre se mi, se más nem számíthatott. McKenna csapata ráadásul a repülőrajt után decemberben lelassult, és félő volt, nem tart tovább a lendület (mi magunk is eltemettük már), ám mindenkire rácáfolva az idény második felében új erőre kapott, és végül sikerült a bravúr.
A teljesítmény értékét növeli, hogy az Ipswich nemcsak sokkal gyengébb kerettel érte el ezt, mint a riválisai, hanem még így is nehéz kiemelni bárkit, olyannyira a csapatteljesítmény dominált. McKenna elképesztően összetartó és jól működő csapatot rakott össze, amelynek különösen a támadójátéka volt kiemelkedő, noha híján volt egy igazi gólzsáknak.
Ha mégis ki kell emelni valakit, akkor Leif Davis neve feltétlenül idekívánkozik: balhátvéd létére ő lett az egész liga asszisztkirálya (18 alkalommal készített elő gólt a csapattársainak), ám a feljutás miatt jóval kevésbé kell félni attól, hogy visszautasíthatatlan ajánlatot kap a Premier League-ből.
Különösen az idény második felében vált kulcsemberré a Chelsea-ből kölcsönbe érkezett szélső, Omari Hutchinson, ezzel szemben Colin Chaplin és Nathan Broadhead inkább az első félévben villogtak, míg a rutinos középpályás, Sam Morsy és a technikás walesi szélső, Wes Burns az egész szezonban egyenletesen kiemelkedőt nyújtottak. A csapat még a középcsatár George Hirst több hónapos kiesését is elviselte, köszönhetően a kipróbált kölcsönjátékosnak, Kieffer Moore-nak.
