Már az is szenzáció volt 1967-ben, 1968-ban, hogy nálunk járt a Nashville Teens, a Spencer Davis Group, majd a Traffic együttes. De hogy egy magyar zenekar – kalocsai hímzésű bársonymellényben, fehér ujjasban – a londoni Hatchetts Clubban lépjen fel, majd további huszonhárom koncertet adjon Angliában és Skóciában, ráadásul nagylemezt készíthessen a híres Decca kiadónál? Az egyenesen tündérmesébe illett.

Hát még, hogy a június 6-án kezdődő első turné után október 24-től újabb vendégszereplésre utazhatott a vasfüggöny mögül érkező, ezért a „Red Starral” kibővített elnevezésű, 1969 elején még a debreceni Slágerszemlén versengő – és azt a zenekari kategóriában a Pannónia, a Syrius, az Atlantis és az Echo előtt megnyerő – Omega! Másodszorra már az első alkalommal – diplomamunkája miatt – hiányzó Kóbor János is a bandával tartott, s énekelt például a híres londoni Marquee Clubban vagy a BBC televízióban.

Ahogyan az akkoriban négymillió példányban megjelenő Daily Express írta a Benkő László, Kóbor, Laux József, Mihály Tamás, Molnár György, Presser Gábor összeállítású hatosról: „Műsoruk világslágerekből és angolra fordított magyar számokból állt.”
Bizony magam a Kinizsi utcai klubjukban még hallottam tőlük 1968 nagy nemzetközi sikereinek egyikét, a Beatles Back in the U. S. S. R.-ját.

Hogyan kerültem oda? Úgy, hogy csörömpöltem egy Beatang nevű gyerekzenekarban, amelyhez egyszer ellátogatott a Pajtás újság riportere, és magával hozta Benkő Lászlót. A „félisten” a próba után leírta nekünk a telefonszámát, és megígérte: ha felhívjuk, bármikor leadja a nevünket a Kinizsi utcában, ahová évadonként alig 700 tagsági igazolványt bocsátottak ki.

Voltam olyan vakmerő, hogy telefonáltam Benkőnek, s ami ennél is fontosabb: a billentyűs-trombitás tényleg leadta a nevem, így jutottam „vissza a Szovjetunióba”.Majd 1969. február 8-tól az Omega átköltözött Budára, a Műszaki Egyetem E épületébe – ahol a későbbi „hűtlen barátokkal”, az LGT-hez távozó Lauxszal és Presserrel 1971. április 8-ig játszott –, és akkor már olyan bejáratos voltam, hogy ugyanabban az előadóban tehettem le a kabátomat, amelyben a bálványok öltöztek.

Nem bemenni volt a nagy szám. Kijönni. Az előadó a húsz centi magas színpad és a közönség között helyezkedett el, jobban őrzött hely volt egy demarkációs zónánál. A rajongók tágra nyílt szemmel bámultak: ki lehet az a kölyök, aki a fokozottan védett övezetben mozog látszólag lazán?

Eltelt vagy harminc év, amikor az angolul már a hatvanas években is kifogástalanul beszélő Mihály Tamással – akinek édesapja, Mihály András Kossuth-, Liszt-és Erkel-díjas zeneszerző, karmester, gordonkaművész, az Operaház igazgatója volt – együtt ültünk törzshelyén, egy árnyas budai étteremben. Mondtam neki, én volnék az a kamasz, aki annak idején minden vasárnap náluk tette le, majd vette fel a kabátját. Rám nézett csodálkozva: „Te voltál az a kis srác?” (A srác helyett másik egy szótagú, négy betűs kifejezést használt, de attól itt és most engedelmükkel eltekintek.)

Urbán Tamás / Fortepan Istvánmezei út 3-5. Nemzeti Sportcsarnok (később Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok), az Omega együttes koncertje 1976-ban. Molnár György, Kóbor János, Debreczeni Ferenc (takarva), Mihály Tamás és Benkő László.

Nem csak én érkeztem messziről. Egy héttel azelőtt, hogy másodszorra Angliába indult, az Omega az 1741 lakosú Kurityán – magától értetődően – november hetedikéről elnevezett művelődési otthonában muzsikált. A borsodi településre az együttessel tartott az 1981-ben „disszidáló”, több mint harminc esztendeje Floridában élő Wittek Mária énekesnő, valamint Dévényi Tibor konferanszié, a Három kívánság című tévéműsor későbbi „Tibi bácsija” is.

A művésznőért hajdanán nem mindenki lelkesedett. Az Észak-Magyarország című napilap szerint

Wittek megtoldotta hangerővel, ami szoknyájának hosszából hiányzott.

A zenekar tagjai szerények voltak. Az ütős főnök, Laux József így nyilatkozott 1968-ban: „Hat esztendeje játszunk együtt. Azok, akik az első években rajongtak értünk, ma már nem jönnek el a koncertjeinkre. A közönségünk kinő bennünket. Két-három év… Addig kellünk nekik. Utána szétszélednek, elmennek dolgozni, és másért lelkesednek. Ez a beatzenészek sorsa.”

A fiúk azért sem terveztek merészen, mert 1968 áprilisában még Magay Clementinát kísérték a Nevető almák („Almát eszem, ropog a fogam alatt”) felvételén. Saját daluk Presser érkezéséig nem volt; 1967-es, négyszámos Qualiton-kislemezükön a Dave Dee, Dozy, Beaky, Mick & Tich Bend It, Screamin’ Jay Hawkins I Put a Spell on You, Sonny és Cher Little Man, valamint Gilbert Bécaud megannyi feldolgozást megért Et maintenant (angolul: What Now My Love) című világslágerét rögzítették.
Ám Presserrel és a szövegíró Adamis Annával sorra születtek az eredeti nóták – mint az egész beatgenerációt jellemző és megmozgató „Azt mondta az anyukám, nem tetszik a frizurám”–, s miután Angliában már volt albumuk, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat 1968 karácsonyán megjelentette az első önálló magyar beat nagylemezt Trombitás Frédi és a rettenetes emberek címmel. Ezen helyet kapott az Egy lány nem ment haza, a Ha én szél lehetnék, a Halott virágok vagy a Nagy-Britanniában feltűnést keltő Kodály-feldolgozás, a Kállai kettős.

Székely Tamás / Fortepan Alkotmány utca 3., Kossuth Nyomda 1968. Benkő László az Omega együttes tagja, kezében az Omega együttes első magyar nagylemeze, a Trombitás Frédi és a rettenetes emberek borítója.

Bors Jenő, az MHV igazgatója azt mondta: „E lemezen kilenc új és két régi Omega-szám szerepel, amely így, együtt új, magasabb lépcsőfokot jelent a magyar tánczene kacskaringós útjain.” A korongból nyolc nap alatt tízezer példány kelt el. Majd 1968 karácsonyán az Omega az Erkel Színházba volt hivatalos. A december 25-én rendezett „Qualiton-koktél” keretében a lemezgyár olyan további büszkeségei között lépett fel, mint a Figaro belépőjét éneklő Melis György, a My Fair Ladyből részleteket előadó Básti Lajos és Psota Irén, a cigánydalokkal operáló Kovács Apollónia. Nem sokan hitték volna akkoriban, hogy egy műsorban elevenedik meg A sevillai borbély és a Trombitás Frédi, továbbá a bohóc, akinek „arca lisztes, haja kóc”.

Telt házat jegyeztek, de nem volt akkora tolongás, mint hét hónappal korábban. Akkor – 1968. május 25-én – ugyanis a Kinizsi utcában együtt lépett fel a házigazda Omega, valamint az Illés és a Metró, mint vendég. Meg sem kérdem, el tudják-e képzelni.
Könnyebben, mint Kurityán után Londont.

Ossza meg
Exit mobile version