A fő cél, hogy a villanyautósok teljesen ingyen közlekedhessenek évi 15 ezer kilométert az autójukkal. Ez nem légből kapott elképzelés, ennek abszolút van realitása

– mondta a Vezess.hu megkeresésére Reizer Levente. Az általa vezetett Premium Napelem Kft. ugyanis tagja annak a 11 – lengyel, cseh, szlovák és magyar – cégből álló nemzetközi konzorciumnak, amely a minap 2,4 millió eurós (mintegy 1 milliárd forint) támogatást nyert az Európai Regionális Fejlesztési Alaptól arra, hogy kidolgozzák annak technológiai és jogi hátterét, valamint üzleti modelljét, hogy a régió országaiban élő villanyautósok ne csak közlekedésre tudják használni a járműveiket.

A V4Grid névre hallgató projekt hivatalosan megfogalmazott célja, hogy Közép-Kelet-Európában egy minden szempontból működőképes szolgáltatássá alakítsa a V2X technológiát. Amely ugye magában foglalja a V2G, a V2B és a V2H funkciókat. De mit is jelentenek ezek a rövidítések, és hogyan lesz ebből ingyen autózás? Ezt is elmagyarázza a szakportál.

  • A V2H jelentése Vehicle-to-Home, amikor a villanyautó aksijából mondjuk a családi házunkon keresztül áramot töltünk vissza az elektromos hálózatba.
  • A V2B jelentése Vehicle-to-Building, amikor már 10–20–30 stb. jármű mondjuk egy cég mélygarázsában vagy telephelyén állva tölt vissza az előző példánál több áramot az épület hálózatába.
  • A V2G, vagyis a Vehicle-to-Grid rendszerben pedig már egymástól távol álló és a rendszerre kötött autók ezrei vagy tízezrei sokkal komolyabb mennyiséget tudnak visszatölteni.
  • A V2X technológia pedig a fenti három funkció, egy rendszerben.

Ami alkalmas lehet arra, hogy a villamosenergia-rendszer egyenetlenségeit kiegyenlítsék vele. A sok ezer kW-os óriási akkumulátorokat tudná kiváltani a rendszerbe kötött autók együttesen szintén sok ezer kW-nyi kapacitással rendelkező hálózata. Reizer szerint 4-5 év múlva ez már a hétköznapokban működő valóság lesz.

  • A rendszerhez csatlakozó autósok aláírnak egy szerződést, ebben vállalják, hogy parkolás közben a hálózatra csatlakozva tartják az autójukat, és letöltenek egy applikációt a működéshez.

Fontos megjegyezni, hogy az említett applikáción keresztül az autó tulajdonosa minden esetben előtérbe helyezheti a közlekedést a visszatöltéssel szemben, vagyis a mobilitás megmarad első számú célként. Csak olyankor jön szóba az energiaszolgáltatás, amikor amúgy sem használja a tulajdonos az autóját.

  • Ezért cserébe Reizer szerint évente 15 ezer kilométernyi autózáshoz elegendő energiamennyiséget kapnak ingyen a rendszert működtető cégtől.

Az üzleti modell nagyon egyszerűen úgy néz ki, hogy jelenleg az ilyen óriásakkumulátorok frekvenciaszabályozó működtetéséért Reizer szerint „eurószázezreket” fizetnek a szolgáltatók.

Mivel egyre több lesz az egyenetlenség a hálózatban, egyrészt elkél a segítség, másrészt egyre nagyobb összegekbe kerülhet a kiegyenlítés, a frekvenciaszabályozás. Ennek a növekvő pénzmennyiségnek egy része kerülne hozzájuk az általuk nyújtott frekvenciaszabályozásért – magyarázta a szakértő

Mint kiderült, a frekvenciaszabályozás csak az egyik üzleti modell – a klasszikus eset az, amikor csak eltároljuk az olcsó vagy ingyenáramot, és olyankor töltjük vissza a hálózatba, amikor annak ára jóval magasabb. Egy átlagos napon belül ugyanis akár 3×5-szörös különbség is lehet az áramtőzsdén a villanyáram áránál.

Ossza meg
Exit mobile version