A magyar kommunista legendárium szerint 1930. szeptember 1-jén az akkor éppen csak 19. életévét betöltő Csermanek János az egésznapos, sikertelen munkakeresés után csalódottan ballagott haza, amikor az Andrássy úton hatalmas, zajos tömegre lett figyelmes. A Magyar Szociáldemokrata Párt és a szakszervezetek tartottak tüntetést a munkásság nyomorúságos helyzete ellen tiltakozva – amit a nagy gazdasági világválság hatásai tettek elviselhetetlenné.
A fiatalember a tömeg mellé szegődött, majd kisvártatva a munkások és a sztrájktörők közt kitört verekedés részesévé vált. A kaland után fájt és sajgott mindene, miközben izzott benne a lelkesedés, hamarosan pedig csatlakozott a kommunista párt ifjúsági tagozatához. Nem tudni, hogy tényleg így történt-e, netán a későbbi főtitkár már ekkor is a párt megbízásából, provokátorként vett részt a megmozduláson, de hivatalosan innentől, az 1930-as év végétől számoljuk „fizikai” csatlakozását a mozgalomhoz.
Erről szólt az előző rész sorozatunkban, ahol történész szakemberekkel készült beszélgetések alapján foglaljuk össze Kádár János életét. A tudományos tények és értékelések mellett helyet kapnak a visszaemlékezések, és meg-megállunk háttérinformációk, pletykák felgöngyölítésére is.
Továbbra is Dr. Szekér Nóra történésszel, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának kutatójával, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága munkatársával, beszélgetünk arról, hogyan érezte magát Csermanek a mozgalomban, miért ült börtönben Rákosival, és hogyan vált „a párt árulójává”.
„Mert ő az én anyám”
Miközben egyre komolyabb szerepet vállalt a párthoz hasonlóan törvényen kívül működő Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetségében (KIMSZ), Csermanek Jánost 1932-ben Moszkvába akarták küldeni továbbképzésre. Kiváló lehetőségnek számított ez karrierje szempontjából, de nemet mondott, mert nem akart elválni a családjától, azaz édesanyjától és hét évvel fiatalabb mostohatestvérétől.
Ebből is látszik, milyen erős felelősséget érzett édesanyja és testvére iránt. Nem lett írógépműszerész, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, nem tudott jobb életet biztosítani szeretteinek, de nem hagyta magukra őket, igyekezett nekik segíteni, ahogy tud
–mondja a 24.hu-nak Szekér Nóra.
Aczél György mesélte később, hogy megkérdezte a 32 éves Kádárt, aki akkor már együtt járt későbbi feleségével, Tamáska Máriával, hogy miért nem házasodik már meg: „… nézd, nekem van anyám, aki nagyon primitív asszony. Én egyetlen nőt sem teszek ki annak, hogy én nem tudok elszakadni az anyámtól. Más oldalról viszont egy nőnek sem engedném meg, hogy őt egzecíroztassa, mert ő az én anyám.”
Kádár karakteréhez szervesen hozzátartozik erős kötődése a családhoz, illetve amit fenti szituáció is megelőlegez: nem volt egy klasszikus forradalmár típus. Sok polgári háttérből érkező mozgalmár számára a konszolidált nyárspolgári élet elleni lázadás jelentette a gyújtópontot, míg Kádárt pont az vitte mozgalomba, hogy adott politikai és társadalmi keretek között nem látta a maga és a hozzá hasonló hátterű emberek számára a konszolidált élet lehetőségét. És ez dühítette, ez fordította a rendszerrel szembe. Nyárspolgárnak azért túlzás lenne nevezni, ugyanakkor a kiegyensúlyozott, nyugodt családi élet hiánya mély nyomokat hagyott benne.
A későbbiekben is megfogalmazták vele szemben, miszerint nem „forradalmi logikával” hozta meg a döntéseit, míg a történész úgy látja, hogy talán éppen azért, mert nagyon is meg tudta érteni, ha valaki konszolidált körülmények között érezte jól magát.
A második letartóztatás
Csermanek János fogdából való szabadulása, 1932 februárja után kifutófiúként, újságárusként, alkalmi segédmunkákat vállalva tartotta fenn magát, miközben a mozgalomban a Barna, 1933 májusától pedig a Róna János fedőnevet használva tovább emelkedett a ranglétrán. A KIMSZ budapesti északi terület bizottságának tagja volt, e minőségében a kerületi bizottságok munkáját felügyelte, ellenőrizte és irányította többedmagával együtt.
1933. június 21-én Rudas Ervin lakásán Molnár László, Sebes György és Csermanek részvételével, négyesben tartottak titkos találkozót, amikor a hatóságok lecsaptak rájuk. A kommunisták persze nem hagyták magukat, verekedés kezdődött, később társai is megerősítették, hogy
„Bevittek bennünket a rendőrségre, és már az igazoltatás alatt és után is engem külön nagyon megvertek. A detektívek rendkívül ingerültek voltak az ellenállás miatt, mivel ők is megsérültek. Ezt persze ők kihallgatásnak nevezték, mert kérdezgettek is, de a célja a megverés volt” – mondta erről később maga az érintett. A három foglyot elkülönítették, és a történeti dokumentumok alapján Szekér Nóra is megerősíti, hogy tényleg agyba-főbe verték őket.
Az erőszak hozzátartozott a kihallgatásokhoz, de közel sem volt olyan pszichikailag is nyomasztó, felépített kínzás, mint az 1950-es évek elején a kommunista börtönökben. Kádár azokat is megjárta ’52-től, később levélben írta meg Rákosinak: inkább két év a kapitalisták börtönében, mint két hónap a sajátunkban.
Végül „köpött”
Minden ember más és más, van, aki jobban bírja a fájdalmat, mások kevésbé. A törvényen kívüli korabeli mozgalmi közegben azért „illett” kitartani, sőt erénynek számított, ha valaki minden körülmények között tartani tudta a száját. Az ugyancsak illegális kommunista Kovács István sokat hencegett azzal, mennyire bírja a verést, őt úgy sem lehet megtörni, ha félholtra rugdossák. Kovács nagydarab ember volt, és ebből a szempontból szerencsés alkat, szemben a vézna, „madárcsontú” Csermanekkel. Tegyük hozzá, a Horthy-korszak rendőrei azért remekül értettek hozzá, hogyan érjenek célt, ráadásul esetünkben egy tapasztalatlan fiatalember ült szemben a sokat látott, dörzsölt nyomozókkal.
A szűkös káderállománnyal bíró mozgalomban Kádár többé-kevésbé nagy fogásnak számított a hatóságok szemében, a hírhedt detektívfelügyelő, Hain Péter személyesen vette kezelésbe.
A lényeg pedig, hogy egy darabig ő is bírta a verést, végül azonban feladta a társait
– mondja Szekér Nóra. Hozzáteszi: ebben szerepet játszhatott az is, hogy a nyomozók ügyesen manipulálták Kádárt, és elhitették vele, hogy a többiek már mindent bevallottak. Ő pedig nem volt kellően felkészítve, milyen vallatási stratégiákra számíthat.
Az eset ugyanakkor nagy törés volt az életében, hiszen összességében nem állta ki a próbát, gyengének bizonyult, és megszegte az illegalitás egyik alapszabályát. Ezt öbbször a fejéhez is vágták, ’52-es perében ez az „árulás” volt az egyik fontos vádpont ellene, de 1933-ban is keményen megbüntették: kizárták a KIMSZ-ből, és nyilvános megbélyegzéseként e tényt közzétették a kommunisták illegális lapjában.
Összeomlás, depresszió
A bíróságon aztán kényszerre hivatkozva visszavonta a vallomását, így is két és fél év börtönt kapott. Az Országos Gyűjtőfogházban csatlakozott a kommunista rabok éhségsztrájkjához, amellyel körülményeiken próbáltak javítani: az akció következtében mesterségesen táplálták, ami annyira meggyötörte, hogy élete végéig gyomorbántalmaktól szenvedett. Ekkor már 1934 novemberében járunk, az ítélet után beteg édesanyja ápolására, eltartására hivatkozva Csermanek fellebbezést nyújtott be, amely elbírálásának idejére a következő év január végétől szabadlábra helyezték.
Átmenetileg Rudas és Molnár is elhagyhatta a börtönt, és bár közös kérelmüket a bíróság elutasította, védőik jogi csűrése-csavarása miatt végül csak 1937 februárjában kezdték meg a büntetésből hátramaradt egy év letöltését. Addig is nagyon bántotta a rendőrségen mutatott gyengesége, szabadlábra helyezése után első dolga volt tisztázni az esetet a KIMSZ-szel.
Csakhogy nem jelentkezett senki, a konspirációs logika mentén pedig ő sem kereste társait. Két évig »otthon ült«, munkát sem tudott szerezni, miközben teljesen összeomlott, a kiközösítés érzésétől egyre mélyebb depresszióba süllyedt
– emeli ki a történész.
Arról azonban nem tudott, hogy az egymás után következő letartóztatási hullámok eredményeként a magyar kommunista párt gyakorlatilag megszűnt létezni, a Komintern döntése alapján pedig 1936 második felében „hivatalosan” is szüneteltette tevékenységét.
Egy kasszafúrót nézett Rákosinak
Minden megváltozott, amikor visszakerült a börtönbe. A szegedi Csillagban kellett leülnie maradék egy évét, ahol rengeteg kommunista, köztük a nagy hírű vezér, Rákosi Mátyás raboskodott. A falak között virágzott a mozgalmi élet, az elítéltek szabadon ki-be járkáltak egymás celláiba, kapcsolatot tartottak a külvilággal, illegális irodalmat csempésztek be, frakcióküzdelmeket vívtak – itt írtunk erről bővebben a Rákosi Mátyás életét bemutató sorozatunk egyik részében. Csermanek alig várta a találkozást, de példaképe kinézetéről semmit nem tudott, nyilvánvalóan külsejében is heroikus embernek képzelte.
Vagy Rákosi előzte meg, vagy a kasszafúró intett a szemével, később Kádár vallotta be: jó, hogy nem cselekedett túl gyorsan, rendkívül kellemetlen lett volna, ha kiderül a tévedése. Annak ellenére, hogy Kádár számára csalódást okozott külső megjelenése, jó kapcsolatot épített ki Rákosi Mátyással, aki egyfajta maffiafőnökként élte mindennapjait a rácsok mögött.
Tudott mindent a kiközösítésről, cellájába rendelte Csermaneket és az ugyancsak ott raboskodó Rudast (akit ugye ’33-ban feladott), majd kifaggatta őket a történtekről: itt lényegében megtörtént a feloldozás, Rákosi szimbolikus módon Rudas Ervint bízta meg azzal, hogy szabadulásuk után vezesse vissza Kádárt az illegális munkába.
Új feladat
Mindehhez a Komintern 1936-os, újabb stratégiai fordulata adta az irányvonalat, ami Hitler hatalomra jutása után népfrontpolitikát hirdetett, esetünkben „összefogást” a szociáldemokratákkal. Persze mindezt amolyan kommunista módra: a cél az MSZDP radikalizálása és a párt feletti uralom megszerzése volt.
Ennek jegyében Kádár feladata lett beépülni a szocdem pártba. Kissé zavarban érezte magát, mert fogalma nem volt, hogyan működik egy legális politikai szervezet, egészen más munka, más világ volt a számára. Mégis jól teljesített. Az MSZDP VI. kerületi szervezetében (ide tartozott Angyalföld is, innen az angyalföldi múlt) hamar szervezési titkárrá nevezték ki, a sok női munkatárs között pedig kifejezetten jól is érezte magát. Ekkor kifutófiúként dolgozott Kaszab Bernát esernyőgyárában, valójában egy kisipari műhelyben, amelynek vezetője valószínűleg illegális kommunista volt.
A munkásmozgalomban Kádár a nők körében igen népszerű volt, egy férfiideál, ám visszafogott emberként mégsem élt vissza ezzel a helyzettel
– jegyzi meg Szekér Nóra.
Ekkoriban a házas, gyermekes Steiner Piroskával járt, miközben még mindig otthon lakott az édesanyjával. Innen folytatjuk, ezzel az érdekes kapcsolattal, ahol a férj megtűrte a szeretőt, illetve az MSZDP-ben végzett aknamunkával és a II. világháború eseményeivel.
Kapcsolódó
Sztrájtörőkkel csapott össze a tüntető tömeg, az ifjú Csermanek János állítólag véletlenül keveredett a bunyóba. Adott és kapott is rendesen, izzott benne az adrenalin, majd megtalálta igazi közegét a munkásmozgalomban.
