Láthatatlan sztárokkal lábalna ki a középszerűségből a magyarokkal példálózó angol kapitány

Annyira kiszámítható, lagymatag, unalmas futballt játszani, amilyet az angol labdarúgó-válogatott mutat az Európa-bajnokságon, igazi bravúr produkálni. Gareth Southgate keretében ott van a Premier League legjobbjának megválasztott Phil Foden, a La Ligában a legjobb játékos díját megkapó Jude Bellingham, illetve a Bundesliga gólkirálya, Harry Kane, de a csapat egy szerbek elleni szerény 1-0-s győzelemnek köszönheti a továbbjutását – a Dánia (1-1) és a Szlovénia (0-0) elleni iksz mit sem ért volna anélkül.

A nemzetközi sajtó értetlenkedik, a szakma ingatja a fejét, a szurkolók pedig elkeseredésükben a legutóbbi mérkőzésen megdobálták söröspoharaikkal Southgate kapitányt.

Pedig egyelőre durva vészhelyzetről nincsen szó. Védekezésben eddig az angol válogatott teljesít a legjobban a mezőnyben, a nyolcaddöntőben Szlovákia is verhető, az ág sem olyan elrettentő, hogy egy elődöntő elérhetetlennek tűnjön.

Csak hát a bizalom valahol elveszett.

Kilátástalan játék, tartós középszerűség

Az angol sajtó abban látja a legnagyobb hibát, hogy a legnagyobb klasszisnak tartott csillagok semmit sem tesznek hozzá a játékhoz. Southgate eddig döntései vitathatók, de felháborítók aligha voltak, azt pedig mégsem lehet elvárni, hogy kitegye a kezdőcsapatból a sztárokat, és helyettük Kobbie Mainoo, Adam Wharton, Cole Palmer és Anthony Gordon kapjon bizalmat, mert akkor meg az lenne támadási felület.

Egy világversenynek arról kellene szólnia, hogy a legjobb játékosok húzóerőként magukkal rángatják a többieket, és akkor mindegy is, ki ül a kispadon, ki tartozik a szakmai stábba.

Az angol válogatott világsztárjai viszont még nem érkeztek meg a buliba.

Harry Kane képes volt arra a szerbek elleni mérkőzésen, hogy mindössze kétszer érjen labdába (ami persze a társak kritikája is), Jude Bellingham és Bukayo Saka azon a meccsen legalább az első félidőben észrevehető volt, azóta viszont egyáltalán nem. Pedig Bellingham ugyanazon a poszton játszik, mint a Real Madridban, amellyel Bajnokok Ligáját nyert, ám a legutóbbi két meccsen észrevehetetlen maradt. Saka kiemelkedően teljesített az Arsenalban, de az elmúlt két és fél válogatott meccsen mintha ott sem lett volna.

Phil Foden hiába a Manchester City egyik legjobbja, négy év válogatott mérkőzésein sohasem ismételte meg klubformáját.

Ahogy a Telegraph fogalmazott, a kényszerbalhátvédként játszatott Kieran Trippier, illetve az első két meccsen védekező középpályásként szereplő Trent Alexander-Arnold kivételével senkitől sem kértek olyat, ami annyira más lenne, mint klubjaikban. Valami mégsem működik.

Southgate korábbi tornáin is akadt néhány rossz teljesítmény, de ilyen tartós középszerűség még soha.

Southgate: Ez miattam van

Pedig Anglia sokat köszönhet Southgate-nek, mert a nyolcéves regnálása során reményt adott arra, hogy az ország ismét futballnagyhatalommá válhat válogatott szinten. A tréner a 2014-es vb-26., majd a két ével későbbi Eb-12. hely után került a kapitányi pozícióba, vele sorozatban a negyedik világversenyén élte túl a csoportkört a csapat, egy vb-elődöntő (2018) és egy vb-6. hely (2022) mellett három éve egészen a döntőig menetelt az Európa-bajnokságon – ahol tizenegyesekkel kapott ki az olaszoktól a Wembley-ben.

A fentebb már említett sztárparádé, illetve a legutóbbi eredmények hatására a kapitány merész kijelentéssel rukkolt elő a mostani torna előtt, azt mondta, ha Anglia nem végez jobb helyen, mint az előző Eb-n (értsd: nem nyeri meg), akkor távozik posztjáról. Úgy tűnik, a szurkolók ezt komolyan vették, ezért is jöhetett a keddi söröspohár-támadás Kölnben.

A szakember most attól tart, hogy a játékosokra nehezedő nyomás akadályozza őket a felszabadult, jó játékban, és csapata visszaeshet a korábbi szintekre.

„Úgy érzem, ez miattam van. De segítenem kell a játékosokat, amennyire csak tudom, mert visszahoztuk az örömöt az angol válogatottban való szerepléshez. És erre nagyon vigyáznunk kell.

A játékosok az elmúlt hat-hét évben imádtak angol színekben futballozni, ezt meg kell tartanunk. Megértem a szurkolók irántam tanúsított érzését, de az fontos lenne, hogy a játékosokat támogassák

– mondta.

Nem elrejtőzni, nem meghátrálni

Az 53 éves szakember a hét elején bemutatott csapatának egy videót, amelyen más országok Eb-továbbjutásának ünneplését vágták össze, miközben az egy győzelemmel és két döntetlennel a C csoport élén végzett angol szurkolók kifütyülték a kedvenceket.

Megmutattam nekik, amint Olaszország a szurkolóikkal együtt ünnepli a továbbjutást, hogy Dánia annak is örült, hogy pontot szerzett ellenünk. Magyarország pedig akkor ünnepelt, amikor még csak nem is jutott tovább.

A kapitány annak ellenére nem akart letenni szokásáról, hogy a meccset követően a pályára lépve megköszönje a drukkerek biztatását, hogy tudja, hogy dühösek rá.

„Valahogy megértem őket. Nem elégedettek velem, ez a valóság. Ám nem fogok ettől meghátrálni. Azzal kell foglalkoznom, ami a dolgom. Nem fogok elrejtőzni, meg kell mutatnom a játékosaimnak azt a rettenthetetlenséget, amit a pályán kérek tőlük. Tehát történjem bármi, továbbra is ezt fogom tenni. Nagy a tét, olyasmit próbálunk elérni, amit korábban még soha, ezért olyan mentalitásra van szükségünk, hogy készen álljunk a kihívásokra.”

A csoportkörnek nincs jelentősége?

John Stones, a Manchester City középső védője úgy fogalmazott, érzik a feszültséget a szurkolók egyik, kisebbségben lévő részétől, de ez várható is volt. „Szeretnénk meccseket nyerni, küzdünk egymásért és a mezért, szeretnénk megvalósítani és megélni mindenki álmát, ugyanakkor azt is tudjuk, hogy fejlődnünk kell, és jobban kell teljesítenünk. Southgate nagyszerű ember, ellenőrzés alatt tart mindent, az érzelmeit is. De a külső nyomást nem tudjuk kontrollálni.”

Harry Kane ugyancsak az angol szurkolók támogatásáért könyörgött, és arra kért mindenkit, maradjanak a csapat mögött. „A rajongók kilencvenkilenc százaléka azt csinálja, amit mindig is. Énekelnek, szurkolnak. Mindig lesz egy-két ember, aki egy kicsit túlzásba viszi, de ilyen a futball, ilyen az élet” – reagált a kritikákra.

A csapatkapitány úgy fogalmazott, egy ilyen verseny olyan, mint egy magas hegy megmászása. „Úgy érzem, most a hegy felénél járunk, még hosszú az út. Egy ilyen világverseny két részre oszlik, és anélkül, hogy ez durván hangozna, a csoportkörnek nincs jelentősége

Megtettük, amit kellett, tanultunk a mérkőzésekből és a hibáinkból. De ez már a múlt, senkit sem érdekel igazán. Most az a lényeg, mit csinálunk az egyenes kieséses szakaszban.